A magyarnagyoriens.hu honlap első oldaláról idézem Kazinczy Ferenczet:

„Énnekem a szabadkőművesség oly társaság, amely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből,

amelyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van;

amelyben az ember a királyt és a legmagasabb rendű embert testvérének nézi;

amelyben elfelejtkezik a Világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy Lélek, a jónak szeretete dolgozik, örömkönnyeket sír;

amelyben sokkal biztosabb barátokat lel, mint a külső világban;

amelyben ki ki igyekszik embertársainak nyomorúságát aszerint, amint tehetsége engedi, könnyíteni;

amelyben ki ki olvasni, tanulni, szerzetes atyjafiait munkái, írásai, példái által tanítani tartozik”

 

A szabadkőművesek gondolkodó emberek társasága. Mert a szabadkőműves gondolkodik, töpreng, kételkedik. Kételkedésének eredménye kritika is lehet, melyet a Rendre érvényes Alkotmány szabályainak betartásával fogalmaz meg. Kritizálni lehet úgy, hogy azzal rombolunk, de lehet úgy, hogy építünk vele. A mi feladatunk ez utóbbi, a jobbítás, az építés.

Tevékenységünk alapját hármas jelszó képezi: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. A szabadságról sok kívülálló gondolja, hogy az korlátlan. Mi tudjuk: önként vállalt korlátozást jelent. Az én szabadságom ott ér véget, ahol a másik ember szabadsága kezdődik. Ez – részben – már átvezet az egyenlőség fogalmához is, hiszen ezzel az egyetlen ténnyel máris egyenlőnek ismertem el a másik embert önmagammal. Jogait a magaméval azonosnak tekintem.

A testvériség kicsit nehezebb fogalom. Többet kíván tőlem.

A különböző világnézetű, vallású, bőrszínű embereket egy családba tartozónak fogadom el – az enyémtől esetleg eltérő véleményükkel együtt – miközben mellettük, velük együtt, én is ugyanabba a családba tartozom.

Amennyiben az eddigieket igaznak tekintem, úgy a szabadkőműves léte, tevékenysége négy alappilléren nyugszik: munkája az építés, mozgásterét a hármas jelszó írja körül. Aki pedig viseli a kötényt, azt a felelősséget vállalja, hogy ennek megfelelően tevékenykedik. Olyan megállapításhoz jutottunk ezzel, ami nyomban kérdések sorát indítja el. Mi a felelősség? A Révai Nagy Lexikona szerint a felelősség: „annak tudatossága, hogy tetteinkről magunknak, más érdekelteknek, az állam törvényeinek számadással tartozunk (…) cselekvésünk előzetes megfontolására indít. Ez a közösség életének egyik biztosítéka.”

Tehát összegezve: A felelősség tehát nem más, mint képesnek lenni arra, hogy választ adjunk a körülöttünk tapasztaltakra, annak tudatában lenni, hogy minden gondolatunknak, szavunknak, döntésünknek, cselekedetünknek következménye van. A felelősség az a kötelezettség, hogy vállaljuk a következményeket.

A szabadkőművességben a felelősségnek két területe van: a páholyon belül és a páholyon kívül.

 

FELELŐSSÉG A PÁHOLYON BELÜL

 

Páholyon belüli életünket a rítus és az Alkotmány szabályozza – ismernünk kell tehát mindkettőt. Mivel nincs fórum, mely ezekből bármelyikünket iskolás módon levizsgáztatna, magunknak vagyunk felelősek ismereteink színvonaláért.

Ha felelősek vagyunk önmagunkért, nem állhatunk messze annak belátásától sem, hogy kőműves-tudásunk a páholy munkájának minőségét is erősen befolyásolja. Feladatunk a jobbítás, az építés, azonnal nyilvánvaló, hogy tudásunk jobbítása, önmagunk építése egyben mikrotársadalmunk jobbítását, építését is jelenti.

Elegendő tudás birtokában hatékonyabban vehetünk részt a páholy működtetésében. Mindannyian különbözőek vagyunk, egyéniségünk más és más. Van, aki szívesen vállal feladatot és azt becsülettel el is végzi. Van, aki szeret inkább a háttérben meghúzódni, csendesen elmélyedni saját vagy mások gondolataiban és csak ritkán szólal meg. Ám jelenlétével ő is építi, távollétével gyengíti a páholyt. A jelenlét tehát már önmagában is fontos és még fontosabbá válik akkor, ha elvállaltunk egy megbízatást, részvételt közösségünk valamelyik testületében, ahol tudásunkra, tapasztalatunkra még nagyobb szükség van. A „szakmainak” nevezhető tudáson kívül, legalább ekkora hatással kell legyen ránk a páholyban is a hármas jelszó. A szabadság páholyon belüli megnyilvánulásait az önként vállalt kötöttség jellemzi. Amint Széchenyi István mondta: „Minden baj (…) a kölcsönös bizalom hiányából ered és a félreértésekből, melyek csak akkor szűnhetnek meg, ha az ember kölcsönösen, nyugodtan meghallgatja egymást, minden szenvedélyt elhallgattat, némely alapelveket leszögez és azoktól el nem tér.”

A páholyon belüli egyenlőségre az Alkotmány szilárd garanciákat nyújt, ám sokan összetévesztik az egyenlőséget a kölcsönösséggel. Az egyenlőség, mindkét irányba hajlik. A kölcsönösség valóban hozzájárul a közösségi élet megértéséhez, de mindez nem elegendő.

Nem értünk egyet, de megértjük egymást. A saját igazunkról meg vagyunk győződve és elismerjük, hogy mások is meg lehetnek győződve az ő igazukról. Mindezek elkerülésére, a testvériség a páholyban tehát különösen felértékelődik. A durva kő faragására ebben nyílik egyik legnagyobb lehetőségünk, hiszen könnyű átlátni, hogy itt már valódi jelentőséget kapnak a gondolataink is. Lényeges kérdés tehát egymás megismerése és elfogadása annak, aki más vallású és ennek szimbólumait nyíltan viseli, akiről pontosan tudjuk, hogy egyik vagy másik pártnak híve, akinek szakmája, foglalkozása minket tartózkodásra késztet. Egy jó kőművesnek azonban ennél sokkal többre van szüksége. Törekednünk kell egymást jobban megismerni, megérteni, mellőzni a képmutatást mivel kőműves mivoltunk nem zárható a páholy falain belülre.

 

FELELŐSSÉG A PÁHOLYON KÍVÜL

 

Azt a kérdést feltenni sem érdemes, hogy a kőművesi felelősség megszűnik-e a páholyon kívül. Mindenki előtt világos, hogy semmiképp sem – egy részét tekintve biztosan nem. Minden páholymunka titkaink megőrzésére vonatkozó fogadalommal zárul és ez értelemszerűen vonatkozik testvéreink személyére éppúgy, mint a páholyban elhangzottakra. Ám azt a kérdést érdemes feltenni, hogy páholyon kívüli felelősségünk csakis ennyire korlátozódik-e?

Mindannyian ismerjük a mondást: a lánc olyan erős, mint a leggyengébb szeme. Igaz ez a társadalomra is, mely olyan erős, mint az egyének, melyek alkotják. Az egyén viszont csak annyira erős, mint elvei, amiket magáénak vall.

Szilárdan hiszek abban, hogy mindannyiunk meggyőződése szerint a szabadkőművesség eszméi, tépelődésünk, kétkedésünk, gondolkodásunk, kritikánk, hasznára lehet a társadalomnak. A korábban már tárgyalt négy alappillér érték kell legyen a páholyon kívül is. Akkor pedig vizsgáljuk meg: olyan emberek vannak-e köztünk, akik kaméleon módjára hol így, hol úgy viselkednek? Olyan ül most mellettünk, akinek a gondolkodását – ha kötényt visel – még áthatja a hármas jelszó szelleme, de elfelejti ezeket, amint letette a kötényt? Van közöttünk ilyen? Mert ha igen, azért mi vagyunk a felelősek, mi fogadtuk magunk közé! Akit testvéremnek nevezek, annak profán életében is viselnie kell egy láthatatlan kötényt. Ha így van, akkor tetteiben, döntéseiben a mi elveink, céljaink öltenek testet.

Ezen a ponton pedig már egybekapcsolódik a páholyon belüli és a páholyon kívüli felelősség, mely arra enged következtetni, hogy nincs lényegi különbség a kettő között!

A „felelős vagyok a páholyomért” fogalma nem csak azt jelenti, hogy titkait megőrzöm. Jelenti azt is, hogy legjobb tudásom szerint építem is. Önmagam csiszolása mellett azzal, hogy általam értékesnek gondolt embereket igyekszem meghívni magunk közé. Hiszen, aki megtanulja, átveszi a mi gondolkodásunkat, követni fogja azt napi munkája, tevékenysége során is.

Aki a páholyban elfogadó, toleráns, valószínűleg az marad a profán életében is.

Aki közöttünk megtapasztalja az együtt gondolkodás eredményességét, bizonyára főnökként sem lesz autokrata.

Aki nem tesz különbséget a testvérek között vagyoni helyzetük alapján, nem fogja lenézni a szegény embert máskor sem.

Az ilyen magatartás kétségtelenül hasznára, javára válik a társadalomnak, így egyszerre teszünk eleget a szabadkőműves létből fakadó és az általános társadalmi felelősségünk követelményeinek is.

Felelősek vagyunk azért, amit gondolunk, mondunk, teszünk, de adott esetben felelősek lehetünk azért is, amit NEM teszünk!

Megvizsgálva tehát a szabadkőműves felelősségének fogalmát, azt láttuk, hogy egyik kérdés szüli a másikat, itt több a kérdés, mint a felelet. Ám tisztán kell lássuk: aki már nem tesz fel további kérdéseket, az felhagyott azzal, hogy bővítse tudását!

Munkatáblámat Zwack Péter szavaival zárom:

„A legnagyobb hiba, amit az életben el lehet követni, ha az ember nem azt csinálja, amiben hisz. Amiben hiszel, azt kell csinálni. Nem szabad engedni, hogy az élet irányítson téged. Neked kell irányítanod az életed!”

6023

Bethlen Gábor Ph.

K.J.