A mélyebb igazságok megközelítéséhez két út áll rendelkezésünkre: Egyik a fogalmi gondolkodás, ismeretszerzés, okfejtés, intellektuális bölcselkedés, másik a szemlélődés, tapasztalás, megélés, s ennek intuitív leképezése.  Páholyainkban mindkét utat egyszerre járjuk, hisz az imént említett mélyebb igazságokhoz csak a kettő együtt visz igazán közelebb.

               Önmagunk faragásához, s a szabadkőművesség megértéséhez nem elégséges csupán az a fajta tanulás, melyben különféle ismereteket sajátítunk el az előadások meghallgatása, megvitatása, megértése révén. Nem véletlenül van a szabadkőművességnek e mellett oly gazdag szimbólumrendszere, s nem véletlenül tulajdonítunk oly nagy jelentőséget rítusainknak, szertatásainknak, s ismételjük őket szakadatlanul évszázadok óta szinte változatlanul. Mert a tudás másik, fontos felét ezek által szerezhetjük meg. Ezt Weninger Antal így fogalmazta egy mondatban, a Reform Páholyban, 1946. július 1-én felolvasott táblájában: „A vihar ismerete más, mint a vihar élménye!”

                És ezt az élményt adják a szimbólumok, melyek egész életünket, mindennapjainkat behálózzák, de a profán világban már rég nem figyelünk rájuk eléggé. A szimbólumok használata egyidős az emberiséggel, és nélkülözhetetlen eszközeink. Az egymást követő nemzedékek csak úgy értik meg egymást, ha van egy a kulturális és egyéb, a korok különböző sajátosságain átívelő közös nyelvük. Néhány biztos pont, mely nem évül el, nem koptatja meg az idő, végeláthatatlan generációkon át fennállhat, oly mélyen gyökerezik bennünk, s öröklődik nemzedékről nemzedékre e nyelv megértésének képessége. Újra Dr. Weninger Antal táblájából idézve: ” A szimbolum tehát a lényeg kifejezése, találó, megragadó, sűrített képekben. Aki megérzi e beszédes jelképek magvát, annak nemcsak értelmére hatnak azok, hanem lényének gyökeréig nyulnak, átjárják, mint valami fluidum, amely éltető, elevenítő hatású. A szimbolum tehát mintegy energia-ébresztő, a nemtudatos részeinkre is átsugárzó ösztönző erő, amely élesebben vág és jobban ragad meg, mint a vérszegény fogalmi ismeret.”

               A szabadkőművesség pedig – sok más szervezettel ellentétben – ezen szimbólumok egyéni értelmezésében nagy szabadságot ad, hisz mind különálló egyéniségek vagyunk. Mindegyikünkre kicsit másként, egyediségünkön keresztül kell, hogy hasson, s egy beszűkített, teljesen konkretizált magyarázat bármely szimbólumról csak száraz ismeretet eredményez, de pont a lényegétől fosztja meg megismerőjét, mégpedig attól, hogy egyénként megérintse, megtapasztalhassa azt. Hogy élménnyé váljon. Mert – hogy Márton László Testvérünk gondolatait idézzem föl ezzel kapcsolatban – aki egy szimbólummal kapcsolatos értelmezését a szimbólumra vonatkozó egyedüli helyes értelmezésként karja előadni, rákényszeríteni mindenki másra, az mindig elvesz, lerombol valamit ebből a közös örökségből, értékből. És valóban. 

               A szertartás, a szimbólum csak közvetít. A benne rejlő tudást, élményt, mindenkinek magának kell megtalálnia. Mert a szertatás, a szimbólum egy nyelv, amire figyelni kell, meg kell érteni. Ez az a nyelv, amin keresztül szabadkőműves elődeink, maga a szabadkőművesség szól hozzánk s adja tovább számunkra teljes lényegét, s ad tökéletesebb irányt vésőnknek, s igazi lendületet kalapácsunknak önmagunk faragásában, s ez az, ami összeköt bennünket, s megszilárdítja a testvéri láncot. Mert, ahogy Jung írta a szimbólumokról: „Teljes élet csak velük összhangban lehetséges, a bölcsesség a hozzájuk való visszatérés.”

         Szólottam.                                                                                                                             G.A.       6017.02.03.