A.:V.:E.:N.:É.:M.:D.: és az E.:SZK.:N

Budapest Keletén, 6022. február 23-án.

 

Érdemes Főmester, Kedves Testvéreim!

 

Mikor a fényt megkaptam, az átadott tudás egyik első eleme egy rövid párbeszéd volt, mely így kezdődött: „Sem olvasni, sem írni nem tudok, csak betűzni”, majd megkaptam a szót: BOÁZ. Különös hangzású, ismeretlen szó volt ez, melynek értelme csak fokozatosan tárult fel előttem. Mint egy gyertya lángja, mely halványan pislákol kezdetben, erőre kap, majd újabb és újabb gyertyák követik, egyre több fényt nyújtva, ahogy újabb és újabb szimbólumok értelmén és jelentésén tudtam elkezdeni gondolkodni.

„Hol kapja bérét a kőműves inas? Az Erőt jelképező Boáz oszlopnál.” – hangzik el Inas fokon, a munka bezárásakor. De hol van ez az oszlop, tettem fel magamnak a kérdést az egyik első páholymunkám után. Templomunk bejáratát két oszlop díszíti, ezek közül a bal oldali neve Boáz. Ez jeleníti meg azt az oszlopot, mely Salamon templomának bejáratát díszítette, és amelyet az építője, Türoszi Hirám szintén Boáznak nevezett el. Neve azt jelenti, erő, illetve az, akivel az erő van.

Az Ószövetség a Királyok Első Könyve 7. szakaszában részletes leírást ad erről az oszlopról: egyes fordítások szerint rézből, míg más fordítások szeriunt bronzból készült (a különböző fordítások eltérő anyagot adnak meg), az oszlopfők liliom formájúak voltak, rajtuk gránátalmákkal (1Kir7 15-22). Ezeknek az oszlopfőknek a hálószerű recézetét lánc formájú zsinórok díszítették. Ez az oszlop tehát egy olyan kőműves szimbólum, mely maga is csupa kőműves szimbólumot hordoz.

A lánc és a kötél a testvériséget jeleníti meg, azt a köteléket, mely minden szk:. testvért összeköt, akárhol is legyenek a világban – csakúgy, ahogy páholymunkánk végén mi is testvéri láncot alkotunk, fizikailag is megjelenítve az összetartozásunkat.

A liliom – mint máshol is – itt is a tisztaságot jeleníti meg. Hiszen amikor keresőből felavatott inassá váltam, megkaptam a fényt és új életre születtem, megszabadultam korábbi létem béklyóitól, és tisztán léptem a szk:. útra. Ez a tisztaság jelenti számomra az egyetemes szk:.-ség szándékainak tisztaságát is, azt a nyitottságot és elfogadást, mellyel testvéreink felé fordulunk.

És végül a gránátalma – magjai a tudás magjait szimbolizálják, melyek megszerzéséhez fel kell hasítani a gyümölcs héját. De számomra jelképezi a páholyt is – ahogy a magokat a gyümölcs összefogja, úgy fogja össze a tv:.-eket is a páholy.

Nem véletlen, hogy épp a Templom kapujában áll egy ilyen összetett jelkép. A Boáz, a kapuzat oszlopa összeköti a pitvart a templommal, a külsőt a belsővel. Összeköti és elválasztja. Mikor itt belépek, emlékeztet rá, miért vagyok itt, minek is vagyok a része, építőköve. Emlékeztet rá, hogy amikor elhaladok mellette, kilépek a profán világból, szimbolikusan és valóságosan is egy másik térbe lépek át.

Visszakanyarodva azonban a pontra, ahonnan kiindultam – itt kapja bérét a kőműves inas. A két oszlop nem csupán bejárat, de kijárat is. A munka végeztével ezért kapom itt a béremet. De a két oszlop közül miért épp az Erőt jelképező oszlopnál?

Hiszen miből is áll a kőműves inas munkája? Faragja a durva követ, nagyobb darabokat hasít le belőle, hogy elkezdje megközelíteni azt a formát, mely be fog illeszkedni Templomunk épületébe. Tudásom, képzettségem még nem tesz alkalmassá arra, hogy finomabb, aprólékosabb munkákat végezzek, még csak a durva munkákra vagyok alkalmas – hiszen sem írni, sem olvasni nem tudok, csak betűzni. A durva munkához pedig erő kell.

Ahogy ahhoz is erő és kitartás kell, hogy végezzem a munkámat. Azt a munkát, mely még nem nyugszik stabil alapokon, még nem tart ott, hogy készség szinten váljon a részemmé. Erő kell hozzá, hogy a megszerzett ismeret darabjait egymás mellé helyezzem, erő kell hozzá, hogy a szimbólumok jelentését felfedjem, kapcsolódásaikat felfedezzem, és megtaláljam, hogyan kapcsolódnak hozzám, hogyan kapcsolódom én magam a szimbólumok által felrajzolt világhoz.

Erő kell ahhoz is, hogy a munkát újra és újra elkezdjem. Ahhoz, hogy díszeimet magamra öltve kilépjek a profán világból, és tovább faragjam a durva követ, ne elégedjek meg azzal, amit ez idáig kaptam. Erő és kitartás kell ahhoz, hogy akkor is dolgozzak, mikor a profán világ hívása erősebb. Erőre van még szükségem ahhoz is, hogy felkészüljek arra, hogy a páholyban végzett munkát odakint is folytathassam, megőrizve titkainkat.

Ezt az erőt jelképezi, hogy béremet épp az Erőt jelképező Boáz oszlopnál kapom.

Máshonnan megközelítve, hogy a Boáz oszlop hol helyezkedik el Templomunkban, különösen a Kelethez való viszonyára utalva, egy újabb jelentésréteg tárult elém. Hiszen a két oszlop a Keleten elhelyezett Hold és Nap szimbólumával áll szemben. A Nap és a Hold egymással ellentétes gondolatokat jelenítenek meg, hasonlóképpen a padlózat fekete és fehér színeihez. Élet és halál, aktív és passzív energiák – melyek közül a Boáz a passzívat szimbolizálja. Hiszen az inaslét is valami hasonlóról szól. Nem a teljes passzivitásról, hanem a háttérbe vonuló megfigyelésről. A csendről, mely maga is passzív.

Bár tudom, hogy nem mindenki viseli jól ezt a csendes szerepet a rítusban, én mégis hálás vagyok érte. Az első sikerek, az ankétok, a kendő alatti meghallgatás és az avatás után úgy is érezhettem volna, hogy enyém a világ, mindent megkaptam, amit csak kértem. Holott a valóság épp ennek az ellenkezője. Arra kaptam lehetőséget és jogot, hogy kiteljesedjek egy számomra korábban ismeretlen közegben. Hogy munkálkodjak magamon, faragjam a durva követ, és része legyek egy sokrétű és sokszínű, mégis azonos alapokra épülő közösségnek. Az inasév csendje megtanított látni és hallani ebben a közegben, elkezdett rávezetni fókuszpontokra és arányokra. Segített, hogy megfontoltan tudjak elindulni az úton, és ne botoljak el már az elején. Haladok előre, lépésről lépésre erősödve szerzem meg az alapokat jelentő tudást, mely utam során végig fog kísérni. Lépteim még bizonytalanok, de lassanként egyre biztosabbá válnak.

 

Gondolataim zárásaként egy másik Boázt említek meg, akiről szintén ír az Ószövetség. Ez a Boáz egy jómódú betlehemi férfi volt, aki bizonyságot tett róla, hogy az előítéletes gondolkodásmód mennyire rossz tanácsadó, hiszen azt a Rútot vette feleségül, aki a számára tiltott moábita népből származott. Ez a gondolat is megfontolandó számomra szk:.-ként, de Boáz nem csupán emiatt érdekes. Ő ugyanis a dédapja Dávid királynak, akinek Salamon volt a fia. Vagyis éppen ebből az előítéleteken felülemelkedő házasságból született Salamon, akinek a Temploma központi helyet foglal el szk:. univerzumunkban.

 

Szólottam.