A demokrácia egy szabad társadalom tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer, magyarán egy olyan államforma, melyben a hatalmat a nép gyakorolja. Habár a demokrácia a népnek a közügyekben való részvételére épül, nem arról van szó, hogy minden kérdésben folyamatosan a nép dönt. A demokráciákban is adott időre rábízzák a hatalmat valakire. A választók képviselőket választanak, az ügyeket pedig ezek a képviselők döntik el, ők hozzák meg a közügyekkel kapcsolatos döntéseiket, az alapszabályok (alkotmány, törvények) értelmében. Ez a képviseleti demokrácia.
A döntéshozók kötelesek figyelembe venni a döntéshozatalok során a tevékeny választópolgárok többségének a véleményét. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” – ez volt a francia forradalom harcba hívó jelszava. A mai napig ezekre az alapértékekre támaszkodnak a demokratikus elvek. Legyen alapvetően biztosított és garantált az egyén szabadsága, valamint a társadalomban az aktív részvételt és döntést biztosító szabadság. De a szabadság, mint alapjog formális érvényesülése nem elegendő. A szabadság előfeltételezi, hogy minden ember ténylegesen megélhesse a szabadságot, és hogy a politikai döntéseket demokratikusan hozzák. Ehhez társadalmi intézkedésekre és intézményekre van szükség, amelyek mindezt lehetővé teszik. Az egyenlőség ezzel szemben az anyagi és eszmei javak elosztásának igazságos formája.
A testvériség olyan közösségi és kölcsönös felelősségérzet, amely közös érdeken nyugszik, és egy közösség számára hasznos viselkedésben mutatkozik meg, adott esetben a saját, rövid távú haszon ellenében is. A testvériség, de nevezhetjük akár szolidaritásnak is, kölcsönös összefonódást, összetartozást és segítséget jelent. Az emberek készek egymásért tenni és kölcsönösen segíteni egymást. Erősek és gyengék, generációk, népek között érvényesül. A szolidaritás önmagában azonban kirekesztő és diszkriminatív is lehet. A határt akkor lépjük át, amikor egy közösség összetartása mások diszkriminációjából táplálkozik. Demokratikus társadalomban tehát testvériségről, a szabadság és egyenlőség megvalósulása nélkül nem lehet szó. De ebben az esetben a testvériség nagy erő, amely összetartja társadalmunkat: spontán és egyéni segítőkészségben, közös szabályokkal, szervezetekkel, politikailag garantált és szervezett szolidaritással.
Másrészt, a döntéshozók nem csak a választópolgárok tevékeny többségének a véleményét kötelesek figyelembe venni a döntéshozatalok során, hanem az alapszabályokat is, mint amilyen az alkotmány. Az alapvető szabályok meghatározásához és a hosszú távú projektekhez azonban (mint például a népesedéspolitika, oktatáspolitika, vagy a hátrányos helyzetű kisebbségek felzárkóztatása), széleskörű konszenzus szükséges. A társadalom jól szabályozott működését, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását olyan hatalmi fékek és ellensúlyok biztosítják mint:
1. Az alapszabályok és az azokat érintő változtatások népszavazás által való jóváhagyása az egyes hatalmi szinteken.
2. A hatalom kizárólag a választók szabad és egyenlően kinyilvánított akaratából származhat.
3. A közösség döntéshozói csak az alkotmányból levezethető döntéseket hozhatnak.
4. A mindig érvényes és ügydöntő népszavazás, észszerű és gyakori alkalmazhatóságának a lehetősége.
5. A politikai döntés felülbírálhatóságára, új politikai döntés kezdeményezésére és a képviselő visszahívására.
6. Az egyes hatalmi ágak, mint a közigazgatás, jogszabályalkotás, igazságszolgáltatás, nyilvánosság, társadalmi szervezetek stb. szétválasztása.
7. A hatalom megosztása helyi, térségi és országos szintekre, valamint a többlépcsős jogszabályalkotás bevezetése.
8. Az emberi jogok biztosítása, melyek olyan jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek.
9. A jogállam biztosítása, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják.
10. Az esélyegyenlőség általános alapelvének biztosítása és betartása.
Korunkban a demokrácia szakralizálásának és abszolútizálásának vagyunk tanúi. De a demokráciát profanizálni és relativizálni kell, mert törékeny és esendő, csoda és kivétel, és csak akkor létezik, ha hisznek benne és tesznek érte.
A szabadság kellő mértékű differenciáltságot jelent, minden olyan egyéni céljainkat igyekszünk elérni, ami nem árt másoknak. De a megfelelő mértékű integráltság nélkül a nagy differenciáltság a társadalom önmagukkal foglalkozó egyénekre való szétesését eredményezheti. A testvériségnek pont ezt hivatott ellensúlyozni. A két ellentétes hatást pedig az egyenlőség köti össze. A lehetőségek egyenlősége és a törvény előtti egyenlőség lehetővé teszi, hogy a saját érdekükben cselekvő egyénekből álló csoportok tagjai békében tudjanak élni egymással. Ráadásul a szabadság és az egyenlőség az éppen regnáló hatalom törvényébe foglalható, ami a testvériségről éppen nem mondható el. Mert a szolidaritás és az összetartozás, nevezzük őket felebaráti szeretetnek, spontán érzés, ami ugyan befolyásolható, de nem irányítható felülről.
Bizonyos helyzetekben éppen az egyenlőtlenség motiválja az embereket a jobb teljesítményre. Némi egyenlőtlenség ösztönzőleg hathat az emberi tőkébe való befektetésre, a mobilitás előmozdítására és az innováció elősegítésére. A falun élő emberek jól tudják, hogy az ott élők nem egyformák a közösség szempontjából. Van, aki a közösség jólétét segíti elő, mások pedig kárt okoznak, vagy viszályokat szítanak. Azt a nyilvánvaló igazságot tartalmazó kijelentésből, hogy mindenki egyenlőnek születik sem következik, hogy mindannyian egyforma velünk született adottságokkal rendelkezünk. Az egyenlőség nem foglalja magába a testi erő, az egészség, az intelligencia, a jellem, az előnyös külső és egyéb tulajdonságok egyenlőségét, hiszen ezek nyilvánvaló eltéréseket mutatnak. Sajnos minden társadalomban pont ezek a változatok a hatalom értékmérői.
Vajon tényleg szabadok vagyunk és tiszteletben tartjuk a másik szabadságát? Ha egy új törvény növeli a szabadságunkat, akkor ezt fejlődésnek gondoljuk, ahogy az emberek közötti szolidaritás érzését fokozó mozgalom előretörését is feltétlen fejlődésnek hisszük, és nem gondolunk bele, hogy egyik változás sem igazán előre vivő a másik nélkül. Mert a valóban szabad társadalom, a közösség és az egyén javát és szabadságát kölcsönös összefüggésében vizsgálja és biztosítja. Belül szabadnak lenni a legnehezebb. Levetkőzni a haragot, a sértettséget, az önzést, ez lenne a legnagyobb szabadság az emberek életében. Nem kellenének hozzá tankok, meg fegyverek, csak egy hatalmas adag figyelem, törődés, önzetlenség, mások felé fordulás, tolerancia, szolidaritás.
6022, március 15.

L.L.