A szabadkőművességet fennállása során nagyon sok támadás érte. Ez főleg abból a tévhitből adódott, amit az egyik kivégzett magyar jakobinus, Hajnóczy József 1795-ben így írt le: „Minden titkos társasággal ez történik, hogy azok, akik nem tartoznak hozzá, a függöny mögött mindig többet sejtenek, mint ami a valóságban van, és százakat, sőt ezreket képzelnek oda, ahol tízen sincsenek.” (Zárójelben jegyzem meg, ez rámutat arra is, hogy a szabadkőművesség nálunk már akkor is létszám gondokkal küzdött.) Tehát a félreértés, a rosszat feltételezés volt nagyon sokszor az üldöztetés oka. Persze sok más tényező is szerepelt az indítékok között, például a diktátorok uralma, hiszen a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas jelszavát ők nem követték, hanem üldözték.

Jelen táblamunkámban a három legnagyobb gazemberrel, a XX. század három legnagyobb fasiszta vezetőjével foglalkozok. Voltak kisebbek is, akik szintén megérdemlik a kárhozatot, például Pétain Franciaországban, Quisling Norvégiában, vagy a lovastengerész, akinek a második sivatagi vándorlást köszönhetjük, de én most csak a dúcsét, a fűrert és a caudillot veszem elő. Azaz nem a fő fasiszták mindenféle viselt dolgairól akarok szólni, hanem a szabadkőműves-ellenességükről. Azt próbálom bemutatni, miért alakult ki náluk ez az ideológiai-, esetenként személyes ellentét, ami azután véres üldözéssé fajult.

Olaszország

A XIX. sz. vége volt az olasz (és ugyanígy a magyar) szabadkőművesség aranykora. Szobrok, emléktáblák hirdették a híresebb szabadkőművesek nevét, tetteit. Gondoljunk csak Olaszország 1860-as évekbeli egyesítésére, a „Risorgimento”-ra, és Garibaldi abban játszott szerepére – és hogy ez mennyire emelte a  szabadkőművesség respektusát. De még Giordano Bruno, a szabadgondolkodás előhírnöke is kapott szobrot.

Aztán jött az I. világháború, amiből Olaszország győztesen került ki. Ugyan megszerezte az antant által korábban odaígért Dél-Tirolt és Friuli-Venezia Giulia tartományokat is (ez Velencét és az attól Szlovéniáig terjedő területet jelenti), mégis úgy ágyazódott be az olaszok tudatalattijába, mint ’megcsonkított győzelem’, azaz a háborút veszteségnek érezték.

Ebben a közhangulatban tűnt fel a politikai életben Benito Mussolini. Karizmatikus személyiség volt, de egyéb tulajdonságai előre vetítették, hogy ebből jó nem fog kialakulni. Nárcisztikus, egomániás, paranoiás ember volt, hajlamos a mániás depressziós viselkedésre és mint minden diktátor ő is meg volt róla győződve, hogy az ő küldetése ország megmentése. Kezdetben buzgó szocialista volt, aztán ’19-ben egy fasiszta szervezetet alapított Milánóban.

Kis kitérő: Az ideológiák kialakulása, kijelölésük a jobb-bal palettán akkor még nem alakult ki pontosan. A nemzeti szocializmusról még nem lehetett tudni, hogy szöges ellentéte a szocialista irányzatnak, valamint akkor még nem kapcsolódtak hozzá emberiség elleni bűnök. Átmeneti idők voltak, könnyen megtévedhetett az átlagember. Valójában Olaszország volt a fasizmus szülőhelye. A mozgalom kezdetben az összetartásról szólt, nevét a rőzsenyalábba fogott harci bárdról a fasces-ről kapta. Csak hát nagyon hamar átfordult totalitárius államba, a szélsőséges nacionalizmus irányába.

Vissza a történelemhez: Mussolini fasisztái egyre nagyobb támogatást gyűjtöttek, és három év múlva nyílt menetelést szerveztek a király elé, bár a hős vezér inkább Milánóban várta az eredményt. Victor Emánuel átadta a hatalmat, kezdődhetett a fasiszta állam kiépítése és a szabadkőművesek üldözése.

Miért kerültek a szabadkőművesek célkeresztbe? Megalakulásakor Mussoliniék pártja a katolikus egyház jobboldalisága és a szocialisták közé pozícionálta magát. Mivel a szabadkőművesek mindkét oldalt magukra nézve veszélyesnek tartották, adódott a választás: a közepet segítik. Ugyan azt a hibát követték el, mint a bolsevik veszélytől tartó liberális politikusok. Aztán mire kiismerhetővé vált a fasiszták valódi arca, természete, már késő volt.

A szabadkőművesség és a korai fasizmus egy nyelvet beszéltek. Mussolini négy alvezére között 3 szabadkőműves volt. Az új pártot maga a nagymester is támogatta kiáltványokkal, levelekkel, interjúkkal, sőt pénzzel is. De hiába volt minden erőfeszítés, Mussolinit nem lehetett irányítani, de korlátozni, vagy befolyásolni sem. Igazi politikai opportunista volt. Kezdetben bárki segítségét (így a szabadkőművesekét és az egyházét is) elfogadta, aztán ha a céljának az jobban megfelelt: ejtette, vagy egyenesen üldözte őket. Mivel az egyház szabadkőművesség ellenes volt, sokáig nem támaszkodhatott mindkettőre: felmérte, hogy az egyház nagyobb támogatottsággal bír az országban, mint a szabadkőművesek, tehát az egyház mellé állt.

Kiegyezett az egyházzal, a katolicizmust államvallássá nyilvánította, a lateráni egyezményben szavatolta Vatikán függetlenségét az olasz államtól. Korábbi republikánus és antiklerikális nézetei ellenére nem okozott neki problémát, hogy nagy katolikus legyen, demonstratívan látogasson miséket, papokkal, egyházi tanácsadókkal vegye körül magát. (Éppen úgy, mint az egyszeri szegénylegény, aki azzal indított, hogy „csuhások térdre, imához”, aztán református létére a pápához szaladgált kitüntetésért.)

Mussolini egyik tanácsadója, Pietro Gasparri bíboros szerint az egyház és az állam közötti megállapodás legfőbb akadálya a szabadkőművesség. A politikai játszma vége az lett, hogy ’25-ben a titkos társaságokat törvényileg betiltották. Ezzel az olasz szabadkőművesség megszűnt, Torrigiani nagymestert letartóztatták, később a börtönben halt meg.

Külön érdekesség, hogy a katolikus főpapok többsége maszon volt, de őket nem érte retorzió. Valószínűleg a szabadkőműves múlt jó eszköz volt a zsarolhatóságukhoz.

Már a betiltás előtt is, de különösen utána felerősödött az uszítás, a bűnbak képzés, az alaptalan rágalmazás. Mindez a jól ismert recept szerint:

-végy egy csoportot, ami nem túl láthatóan működik;

-terjessz róla ál- és rémhíreket;

-tedd meg minden baj okozójának;

-ígérd meg, hogy megmented tőle az embereket;

-végül kérd az emberek segítségét az elpusztításukhoz.

Mussolini politikai receptje tehát úgy nézett ki, hogy először a szabadkőművesek segítségével hatalmat szerzett, aztán egy pálfordulással ellenük fordult, üldözte, majd betiltotta a mozgalmat. Ezután összeesküvés elméletek terjesztésével a gyanakvás légkörét felerősítette úgy, hogy a hatalmát ezzel is növelhesse. A recept jól működött, Hitler és Franco is követte a példáját.

Spanyolország

Francisco Franco 1936 júniusában, a spanyol polgárháború győzteseként került hatalomra. A szabadkőművességet már négy hónappal később be is tiltotta.

Mi vezetett ehhez a gyors, látszólag hirtelen döntéshez? Franco előtt nem volt titok a szabadkőművesség működése, hiszen közvetlen családtagjai között is volt szabadkőműves. Apja, és legidősebb bátyja, aki az elsőszülött volt, szabadkőműves lett. Ő maga két ízben is kérte felvételét a testvériségbe, de mindkétszer elutasították. Ráadásul egyik alkalommal az a páholy nem vette tagjai közé, ahol apja is tag volt. Ezért, vagy egyéb korábbi okokból, de megromlott kapcsolata a családtagjaival – tehát a szabadkőművességre, mint gyűlölt csoportra tekintett.

Ezen kívül a spanyol parlament tagjainak harmadrészét a szabadkőművesek tették ki (hiszen mindig is értelmiségi mozgalom volt), tehát tartott tőlük, mozgáskörének korlátját látta bennük. Éppen úgy, mint minden diktátor.

Franco nem volt karizmatikus személyiség. Megjelenése nem volt délceg, sőt éppen ellenkező, beszédhangja sem volt igazán szónoki, inkább magas. Kapcsolat teremtésre sem igazán volt alkalmas, visszahúzódó, zárkózott személyiség volt. Az ilyenek ütnek nagyot, amikor kibújnak a csigaházukból. Róla az a hír járta, hogy senki nem ölt meg korábban annyi spanyolt, mint ő, a diktatúra alatt.

Franco is a katolikus egyházban látta hatalma legfőbb támaszát. Ő maga is bigott katolikus volt, például az egyházi ünnepeken, mint hatalmas jótétemény, megtiltotta a halálos ítéletek végrehajtását. Átvette és feltétel nélkül elfogadta az egyház mindenért a szabadkőművességet okoló összeesküvés elméletét. Haláláig szabadkőműves ellenes hozzáállás jellemezte.

Meggyőződése szerint az országát meg kellett mentenie a szocialistáktól, a kommunistáktól, az anarchistáktól, a teozófusoktól – és a szabadkőművességtől. Ennek érdekében a legszigorúbb döntésektől, a halálos ítéletek elrendelésétől sem riadt vissza.

Miután a II. világháborút két másik hasonszőrű diktátor társával ellentétben ő és rendszere túlélte, összeesküvés elmélet vezette világnézetével még 30 évig gyötörhette országát. Meg volt győződve arról, hogy a háborút a szabadkőművesek nyerték meg, hiszen Eisenhower, Churchill, Truman is szabadkőműves volt. Úgy érezte, hogy minden lépését és tettét figyelik, hogy országa ENSZ tagságát is a szabadkőművesek gátolják, hiszen még az Európa Tanács elnöke is maszon volt. Spanyolországot végül 1955-ben vették fel az ENSZ-be – habár a szervezet 1945-ben alakult meg.

Halála előtt két nappal tartott utolsó beszédében is a nemzetközi szabadkőművesség ellen beszélt. Megállapíthatjuk tehát, hogy mániákus megszállott volt.

Csak halála után, 1979-ben lett legális a szabadkőművesség Spanyolországban.

Németország

Németországban, Magyarországhoz hasonlóan, az I. világháborús vereséget a zsidók és a szabadkőművesek nyakába varrták. A zsidóság a nemzetközi pénzarisztokrácia miatt, a szabadkőművesség a titokzatosságuk és ezáltal az ideális ellenség-kép miatt lett a főbűnös.

A Németországban elterjedt antiszemitizmusnak remek táptalaja volt a Cion bölcsei című pamflet. A Montesquieu, Machiavelli és más korábbi neves filozófusokra hamisan hivatkozó szöveget Pjotr Racskovszkij és Matvej Golovinszkij, a cári titkosrendőrség ügynökei szerkesztették és régen bebizonyosodott, hogy alap nélküli antiszemita uszításból áll, de a globális zsidó összeesküvésről szóló iromány a világ antiszemitái és az összeesküvés-elméletek hívei között még ma is alap dokumentumnak számít.

Erich Ludendorff, a nagy tekintélynek örvendő I. világháborús tábornok és meggyőződéses antiszemita volt az, aki összemosta az antiszemitizmust a szabadkőműves-ellenességgel. Szerinte a páholyokban a tagokból mesterséges zsidókat csinálnak (ezt hogyan képzelte?), akik így a német nép faji ellenségei lesznek. Hitler pedig már a Mein Kampf-ban utalt a zsidók nemzetközi pénzügyi összeesküvésére.

A nemzeti szocializmusban a vezető fajnak az árja fajnak kellett lennie, ez pedig gyökeres ellentéte az emberi nemről, az emberiségről való szabadkőműves világnézetnek. A szabadkőművességben nem lehet egyetlen igazságról, egyetlen igaz útról beszélni. A szabadkőművesek különböző háttérrel, különböző meggyőződéssel rendelkeznek, amit a másiktól el kell fogadni, tiszteletben kell tartani. Tagot szélsőséges esetben ki lehet zárni a páholyból, de nézetet eltaposni nem lehet.

Még egy érdekesség: az ezotéria egy közös pont a nácikban és a szabadkőművesekben. Csakhogy amíg a nácik a bizonyítékot keresték egy ősi felsőbbrendűségre, egy mindenhol meglévő ősi és abszolút igazságra (amit természetesen a germán faj képvisel), addig a szabadkőművesek a spirituális fejlődés útját járják az ezotéria segítségével.

Az I. világháború után a német páholyok, gondolom nemzeti sértettségből, kerültek minden nemzetközi kapcsolatot. Hitler hatalomra jutása után aztán egyre inkább a nemzeti szocialista befolyás alá kerültek. Különösen a porosz páholyok voltak azok, amelyek a nagynémet ideológiát átvették, Nagynémetország újjáépítését támogatták. Átvették a náci szimbólumokat, sőt az a szégyen is megesett, hogy az oltáron a horogkereszt (nem szvasztikának hívták ők sem) is helyet kapott!

De hiába való volt az idomulás, Hitler ’35-ben bezáratta a páholyokat. Hajtóvadászat indult a testvérek után, aki nem tudott időben külföldre menekülni, azt koncentrációs táborba zárták. Piros háromszöget kellett viselniük a ruhájukon, éppen úgy, mint a politikai ellenfeleknek – és a papoknak!

1938-ban, az anschluss után az osztrák páholyokra, az osztrák szabadkőművesekre is ez a sors várt.

A német szabadkőművesség Hitler esztelen gyűlölete és a német végrehajtó apparátus alapossága miatt teljesen megszűnt, csak a náci rezsim bukása után alakult újjá. Ugyanerre az időre esik a nefelejcs, mint új azonosító szimbólum elterjedése. Tudomásunk van arról, hogy lágerben is tartottak rituális munkát, de ezek marginális dolgok voltak, inkább csak a túlélés csíráinak nevezhető események.

A megszállt országokban sem volt rózsásabb a helyzet. A Benelux álamokban a német támadás hírére a szabadkőművesség önmegsemmisítésbe kezdett, azaz minden fellelhető iratot eltüntettek, ami a testvérek nyomára vezethette a Gestapo-t.

Az iratok, dokumentumok megsemmisítésével próbálkoztak Franciaországban is. A megmaradt, meg nem semmisített archívumokat a németek lefoglalták, Berlinbe vitték, ahonnan a háború végén Moszkvába kerültek. A visszaszolgáltatásuk részben megtörtént, de maradtak még visszaadatlan iratok orosz raktárakban.

Franciaországban előbb kezdték üldözni a szabadkőműveseket, mint a zsidókat, köszönhetően Pétain marsall szemléletének és szolgalelkűségének. Pétain szerint a zsidó nem felelős a származásáért, de a szabadkőműves felelős a döntéséért. (Bocsánat, hogy itt a személyes meggyőződésemet behozom, de amennyire egy zsidó büszke a származására és az Úrral kötött szerződésére, én legalább annyira büszke vagyok a szabadkőműves meggyőződésemre! Azaz nincs különbség közöttünk.)

Franciaországban a szabadkőművesség az üldöztetés hatására korán bekapcsolódott az ellenállásba is. A legismertebb szervezete az F.T.P.F., magyarul ’Az ország visszafoglalása’ nevet viselte.

A háború után az Egyesült Államok szabadkőművesei egy vizsgáló bizottságot küldtek Európába, felmérni a testvériségen esett károkat, a fennmaradt állapotokat. A bizottság ’45 szeptemberében fejezte be útját és tett jelentést a látottakról. Ennek a beszámolónak nagy szerepe volt abban, hogy Amerika elindítsa a Marshall-segélyt, amivel egész Európa helyreállítása elkezdődhetett. Azaz csak Nyugat-Európáé, hiszen a keleti blokk országait a szovjet vezetés eltiltotta a segítség igénybe vételétől, de ez már a történelem egy másik lapjára tartozik.

Annyi azért megvalósult belőle itthon is, hogy amerikai segítséggel lett helyre állítva a Podmaniczky-utcai páholyház, ami egészen 1949-ig a hazai szabadkőművesség otthona lehetett. Az utána következő idők már Kádár János lelkiismeretét terhelik – ha volt neki olyan.

Tehát nagyon leegyszerűsítve, egy mondatban úgy lehet összefoglalni: a szabadkőművesek üldözésének oka a dúcsénél a katolikus egyháznak való megfelelés, a caudillónál személyes, családi irígység, a fűrernél pedig az esztelen antiszemitizmus volt.

Szólottam.

Argosz