A globális (t)rend megfordult. Csak az a baj, hogy lassan ébredünk rá, hogy Ázsia átírta a játékszabályokat és most Kína&Co. diktálja, hogy mi legyen Európában és Amerikában. Mára már kiderült, hogy a nyugat harakirit követett el és a keleti fejletlen világ fejlett oldala meg fogja nyerni a versenyt. Íme, a történet, lépésről lépésre:
A múlt:
- Az olcsó távol-keleti munkaerő (és politika) odacsábította az európai és amerikai gyárakat plusz a külföldi tőkebefektetőket. Ez meglódította ezen országok életszínvonalát, technológiai és pénzügyi kultúráját, ráadásul az európai és amerikai munkabérek relatív csökkenéséhez is vezetett.
- Az Ázsiában termelt olcsó árú (még nyugati cégek befektetései), elárasztotta a fejlett piacokat, aminek következtében kevesebben veszik az európai-amerikai árukat és nyugaton visszaesik a termelés, ami munkanélküliséghez vezet és a munkabérek további zuhanásához.
A jelen:
- Miközben az ázsiai országok rabszolgaként adják el magukat, fejlesztik a saját iparukat. Most már a saját – gyakran állami – befektetéseik termésével is elárasszák a nyugati piacot, kezdetben textillel, majd elektronikai alkatrészekkel, ma már számítástechnikai termékekkel, holnap majd autókkal és fejlett műszaki cikkekkel.
- Miután átszívta az európai-amerikai termelés jó részét, majd kifejlesztette a saját modern ipari struktúráját, a megerősödött kelet, nyugaton vesz/épít gyárakat, és helyben nyomja ki a piacról a ”fejlettek” termelését.
- A nyugati államok nem tudják ellentételezni az ázsiai rohamot, a lemaradás megkezdődött. Az ázsiaiak fokozatosan kiépítik gazdasági hatalmukat, hatalmas kereskedelmi többletre és valutatartalékra tesznek szert. Már nem csak termelőkapacitásokba, hanem infrastruktúrába és szolgáltatásokba is fektetnek be nyugaton.
- Eközben Kínában és Indiában évente egymillió mérnök szerez diplomát, ötször annyian mint ahányan az EU-ban és USA-ban együttesen! Egy ma élő nyugati tudósnak már most nagyon meg kell dolgoznia, ha talpon akar maradni a műszaki globális versenyben. A keletiek eltanulták a magas szintű technikai technológiai tudást, olcsóbbak a csúcseredmények eléréséért folytatott konok munkában, és vannak olyan területek, ahol már ma többet tudnak.
A jövő:
- Leomlik a nyugati világ utolsó erőssége: az innováció, a high-tech, az új ötletek világra segítése többé már nem lesz nyugati monopólium.
- A tetemes méretű keleti tőkebeáramlás meggyengíti a nyugati országok gazdasági hatalmát, és elsöpri ezek jóléti rendszerét. A globális rend kiterjed, valóban világméretű lesz, de most már a nyugati országok rovására.
- A 4 milliárd ázsiai, akik eddig a világtörténelem tárgyai voltak, a világtörténelem alanyai lesznek és elkezdik kivonulásukat a munka-intenzív területekről!
- Ezt a lépést mindenki képzelje el, ki-ki a saját fantáziája szerint…
A történetben én is, te is cinkosok vagyunk: örültünk, hogy bagóért vásárolunk …